A dévanágari egy abugida írásrendszer, amelyet elsősorban a hindi, a szanszkrit, a maráthi és a nepáli nyelvekhez, valamint Dél-Ázsia más nyelveihez használnak. A beszélők száma alapján a világ egyik legszélesebb körben használt írásmódja, India és Nepál hivatalos írásrendszereként szolgál. A dévanágari név az isteni város írását jelentő szavakból származik, tükrözve mély kulturális és vallási jelentőségét. Szisztematikus fonetikai kialakítása az egyik legtudományosabban felépített írásrendszerré teszi, amelyet valaha kifejlesztettek.

Eredet és Történelem

A dévanágari az ősi bráhmi írásból fejlődött ki, amely legalább a Kr. e. harmadik századig nyúlik vissza, és szinte minden dél-ázsiai és délkelet-ázsiai írásrendszer ősének tekintik. A bráhmi írásból alakult ki a Gupta-írás a negyedik-hatodik században, amely a hetedik századra Nágari írássá fejlődött. A teljesen kifejlett dévanágari írás a kilencedik és tizenkettedik század között jelent meg, és Észak-India domináns írásrendszerévé vált. Elterjedése szorosan összefüggött a szanszkrit irodalmi és közigazgatási nyelvként való terjedésével. Az írást az évszázadok során vallási kéziratokban, királyi feliratokban és tudományos művekben való használata révén szabványosították. Amikor a hindi nyelvet 1950-ben a független India egyik hivatalos nyelvévé nyilvánították, a dévanágarit az indiai alkotmányban rögzítették hivatalos írásmódjaként.

Karakterek

Karakter Név Kiejtés
A /ə/
Aa /aː/
I /ɪ/
Ii /iː/
U /ʊ/
Uu /uː/
Ri /ɾɪ/
E /eː/
Ai /ɛː/
O /oː/
Au /ɔː/
अं Am /əŋ/
अः Ah /əh/
Ka /kə/
Kha /kʰə/
Ga /ɡə/
Gha /ɡʱə/
Nga /ŋə/
Cha /tʃə/
Chha /tʃʰə/
Ja /dʒə/
Jha /dʒʱə/
Nya /ɲə/
Ta /ʈə/
Tha /ʈʰə/
Da /ɖə/
Dha /ɖʱə/
Na /ɳə/
Ta /t̪ə/
Tha /t̪ʰə/
Da /d̪ə/
Dha /d̪ʱə/
Na /nə/
Pa /pə/
Pha /pʰə/
Ba /bə/
Bha /bʱə/
Ma /mə/
Ya /jə/
Ra /ɾə/
La /lə/
Va /ʋə/
Sha /ʃə/
Sha /ʂə/
Sa /sə/
Ha /ɦə/
क्ष Ksha /kʂə/
त्र Tra /t̪ɾə/
ज्ञ Gya /ɡjə/

Hány Betű?

A szabványos dévanágari írás negyvenhét elsődleges karaktert tartalmaz, köztük tizenhárom magánhangzót és harmincnégy mássalhangzót. Azonban a különálló írott formák teljes száma lényegesen nagyobb, ha a ligatúrákat és a magánhangzó-diakritikumokat is beleszámítjuk. Ezek a két vagy több mássalhangzó kombinálásával létrehozott ligatúrák száma eléri a több százat, és elengedhetetlenek a hindi és a szanszkrit gazdag fonetikai készletének pontos ábrázolásához.
A dévanágari abugidaként van besorolva, ami azt jelenti, hogy minden mássalhangzó karakter hordoz egy benne rejlő magánhangzót, amely diakritikus jelekkel módosítható. Ez a kialakítás lehetővé teszi az írás számára, hogy a hangok széles skáláját nagy pontossággal ábrázolja. A karaktereket balról jobbra írják, és egy jellegzetes vízszintes vonal, az úgynevezett Sirorekha köti össze őket, amely a betűk tetején fut végig, azonnal felismerhető megjelenést kölcsönözve a dévanágari szövegnek. Az írás tizenhárom magánhangzót és harminchárom alapvető mássalhangzót tartalmaz, valamint további, két vagy több karakter kombinálásával létrehozott ligatúrákat. A szó elején megjelenő magánhangzókat független karakterként írják, míg a mássalhangzót követő magánhangzókat a mássalhangzó szimbólumához csatolt jelek jelzik. A hangok ábrázolásának ez a szisztematikus megközelítése a dévanágarit a nyelvészeti elemzés modelljévé tette, és befolyásolta a Nemzetközi Fonetikai Ábécé fejlesztését is. A mindennapi kommunikáción túl a dévanágari a klasszikus szanszkrit szövegek, hindu szentírások és buddhista irodalom elsődleges írásmódja, több ezer éves filozófiai és irodalmi hagyományt őrizve meg.

Gyakran Ismételt Kérdések

Sirorekhának vagy címsornak hívják. Összeköti a betűket egy szóban, és a dévanágari írás meghatározó vizuális jellemzője.

Nem. A dévanágarit a szanszkrit, a maráthi, a nepáli és számos más dél-ázsiai nyelvhez is használják.

Az ábécében a magánhangzók és a mássalhangzók független betűk. Egy olyan abugidában, mint a dévanágari, minden mássalhangzónak van egy benne rejlő magánhangzója, amelyet diakritikus jelekkel módosítanak.

A teljesen kifejlett dévanágari írás a kilencedik és tizenkettedik század között jelent meg, bár őse, a bráhmi írás, több mint kétezer éves múltra tekint vissza.

Mássalhangzói a szájban történő artikuláció helye és módja szerint vannak elrendezve, logikus fonetikai sorrendbe csoportosítva a toroknál, a szájpadlásnál, a fogaknál és az ajkaknál képzett hangokat.